Rólunk
Munkatársaink
Vén Gabriella
Vén Gabriella az Akciócsoport munkaszervezetének vezetője. 2005-ben szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem német tanár és bölcsész szakán. Ezzel párhuzamosan hat féléves Európa Tanulmányok speciális képzésen vett részt. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzős hallgatója. Feladata a HACS tevékenységének koordinálása és a munkatársak által elvégzett feladatok ellenőrzése, külső szervekkel való kapcsolattartás. Részt vesz a pályázatokkal kapcsolatos döntések előkészítésében, közreműködik a pályázatkezelési rendszer megvalósításában. Feladatköréhez tartozik a pályázatokkal és forrásokkal kapcsolatos konzultáció és tanácsadás, tájékoztató anyagok elkészítése.
Szakmai fórumokon veszt részt, konferenciákon képviseli az Akciócsoportot.
Mócza Mónika
1995-ben végzett a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolában könyvviteli, statisztikai és számítógépkezelői szakon. Mócza Mónika szakterülete a gazdaság és a pénzügy. Feladatai közé tartozik a HACS-elszámolás, az iroda fenntartásával és működésével kapcsolatban felmerülő számlák kezelése. Szervezi a Kft.-hez érkezett iratok hivatali ügyintézését, előkészíti a szükséges anyagokat a könyvelésre. Kifizetési kérelmek összeállításának, a kifizetések nyomon követésének, valamint a támogatásból történő kifizetések adminisztratív és pénzügyi menedzselésének felelőse.
Pálóczi Károly
A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán szerzett kertészmérnök diplomát 2001-ben. A LEADER HACS munkaszervezetében pályázatkezelő ügyintéző pozíciót tölt be. Feladata a beérkezett támogatási kérelmek alapjogosultsági kritériumainak vizsgálata, formai, tartalmi ellenőrzés. Feladata továbbá a hiánypótlások előkészítése, kezelése, valamint részt vesz a kérelemkezelés ellenőrzési és értékelési szakaszában.
A munkaszervezet kéthavonta történő munkatervi beszámolójának elkészítéséért, valamint az Irányító Hatóság felé történő jelentés és adminisztrációs tevékenység előkészítéséért felelős.
Abonyi Ágnes
A Károly Róbert Főiskolán végzett Gyöngyösön 2006-ban közgazdászként, valamint idegenforgalmi és szálloda szakon, ökoturizmus szakirányon. Feladata a beérkezett támogatási kérelmek alapjogosultsági kritériumainak vizsgálata, formai, tartalmi ellenőrzés. Feladata továbbá a hiánypótlások előkészítése, kezelése, valamint részt vesz a kérelemkezelés ellenőrzési és értékelési szakaszában. Az akkreditált tevékenységhez kapcsolódó jelentési kötelezettség és adminisztrációs tevékenység elvégzéséért felelős.
A munkaszervezet kéthavonta történő munkatervi beszámolójának elkészítéséért, valamint az Irányító Hatóság felé történő jelentés és adminisztrációs tevékenység előkészítéséért felelős.